Chapter 3: 1 episode

Guten TAG!!! Jó sokáig tartott míg megcsináltam ezt a részt mert a suli most nagyon fontos. Bár úgyse olvassa senki ezt a blogot, szóval nem is értem miért töröm magam. Igaz kicsit hamar bele ugrok az eseményekbe de az időben is ugrálok :D Na ebben a részben lesz egy "kis" idő ugrás és belenézhetünk Cristal néhány kisebb emlékébe. A helyesírási hibákat ne nézzétek kösszi. És tudom hogy nem vagyok a legjobb író, de igyekszem. Ezer puszi, Jenna :d

Már 1 hét telt el mióta majdnem megerőszakolt. Még mindig ha vissza emlékszem a könnyeim kicsordulnak. A szobámba ülök, és hallgatom ahogy Josh ( igen, Josh Uman a neve a nevelő apjának), az igazgatóval veszekszik. A legkülönlegesebb fegyvert vissza kell vinni a helyére, vagyis engem az iskolába.Lábaim felhúzom kezemmel átkulcsolom azokat és halkan, a könnyeimnek utat engedek.

Simogatást érzek a homlokomon, egy hideg, de még is meleg kezet. Lassan kinyitom szemem , de rögtön vissza is csukom mert az estéből reggel lett.

-Nem tudtam elintézni, vissza kell menned az iskolába.- mormolta halkan épphogy csak
meghallottam. Felültem és egy „úgyis vissza kellet volna menjem” fejet vágtam. Lassan elindult az ajtó felé, ahol megállt egy pillanatig elgonodolkozott, majd tovább ment.Én is lassan kikeltem az ágyból, és ronda vadonat új egyenruhámat magamra öltöttem. Halk puha léptekkel haladok a konyha felé, ahol nem minden napi látvány fogadott. Josh reggelit csinált. Hát igen elég béna szegény benne.
- Lesz is palacsinta, vagy mind a kukában végzi ?- ültem le az asztalunkhoz. Rám nézett egy gúnyos pofával, amin nevetnem kellet. Ő és Casandra az egyetlen aki megtud nevetetnem.
- Na jó inkább add oda nekem, mert még éhen halunk.- álltam fel, és löktem arrébb. Felsóhajtott, majd egy újsággal a kezében leült az asztalhoz. Pár perc múlva letettem elé egy nagy adag tányérnyi palacsintát. Elégedett fején ismét nevetnem kellet rám nézet, majd halkan suttogni kezdte.
-Ha így mosolyognál az iskolában is , és nem mogorva arcod mutatnád lehet megkedvelnének.-mély levegőt vettem, a villám leraktam a helyére, kitoltam a székem majd fel álltam.
- De nem kedvelnek mert nem akarom hogy kedveljenek..- vágtam hozzá majd hátat fordítva lassan elhagytam a házat. Még hallottam egy „várj elviszleket” de nem figyeltem rá.

Elkerülve a zajos utakat, egy kis ligetnél lefordultam, egy csendes erdőbe. A nap ragyogott az égen, bár még csak Szeptember vége van ez érthető. A szél kis fuvallatokkal, mozgatta hajam, míg a nap fényei csikizték arcom. Szeretem a csendes, nyugodt helyeket, talán azért is mert a régi életemre emlékeztette. Már amennyire emlékszem.

A nap forrón sütött le egy kis ház tetejére ahol két kislány játszadozott. Ez a két kislány én és Marry vagyunk. Most lett 3 éves, és elrejtettem az ajándékát, az erdőben, oda sietünk.
Cristal várj meg!- kiáltott utánam. Meg akartam ijeszteni mikor a kezemből a nagy lendületből eltaláltam a villámokkal. Szörnyű fájdalmat éreztem a kezemben, majd észre vettem hogy előttem vér cseppek potyognak, mikor felnéztem Marrynek a jobb felőli nyakától a válla végéig vérben ázott.
-e, bocsáss meg!!!! Nem akartam ezt, nem akartam!!!- sírtam, ordítottam. Láttam ahogy előttem kezdi elveszíteni az eszméletét....

Észre se vettem hogy miközben vissza emlékeztem, mentem tovább. A fejem bevertem egy kis vékonyka fába. Nagy sóhajtással tovább indultam.

A suli kapuján lassan átléptem, körülöttem minden szem rám figyelt. Félnek tőlem, érzem. De így a legjobb, nem próbálnak a közelembe kerülni, nincs több halott. Az egyetlen aki rám néz, majd mosolyogva velem tart, Casandra ki más lenne.

3 hónappal később:

3 hónapja itt vagyok, a tél beköszöntött, a szökéseim száma egyre csak nő. Casandra az ide jöttem után minden nap veszekedett velem. Ma is volt egy csúnya vitánk, de ezt ő nem értheti nekem meg kell találnom a húgom. Lehet még életben van. És hogy mi történt velem ebben a 3 hónapban ? Semmi érdekes, minden nap narumi küldetésekre cibál, de ha nem megyek meg kapom tőle a „büntetésem” ami perverz vágyait elégíti ki. Umant nem láttam vagy 2 hete, próbál kihozni a suliból, hogy ne keljen a koleszban laknom ahol őrök figyelik minden lépésem. Nos igen akinek 2 personja van a a hadsereg kutyája lesz.

Havazik, mint mindig egyre nagyobb lesz a hó, és egyre hidegebb lesz. Leheletünk halványan látszik. A táj a vidám zöld helyett, bús komor Fehérre vált, olyan a tél mint én csendes bús és hideg. Villámokat akarok körém rakni hogy egy kis villám felmelegítsen, de van egy kis baj. A suliban az igazgató szerint veszélyes hagynia hogy a diákok közelében használjam az erőmet, így a kezemen 2 pecsét van ami blokkolja az erőmet az iskola környékén. Hirtelen egy fájdalmas érzés nyíllal a karomba, a szemek rám szegeződnek, de én csak lehullok a földre és fogom a két kezem. Fáj retentően fáj. Mintha valami égne benne, mintha kiakarna törni onnan valami. Hallom ahogy rajtam röhögnek, röhögnek mert a képességem a blokkolás miatt megörült. A testem fáj fáj rettentően fáj. Sírni akarok de nem megy, olyan mintha valaki 1000 kést szúrt volna a testembe. Össze görnyedek a földön, a hideg hóban, érzem ahogy segít a hidegség de ez nem elég, több hideget még több hideget ! Egy hangos síkitást hallok, majd lépteket, és azt veszem észre hogy egy kéz a derekamon, majd egy kemény vállon landolok. Szemem becsukom, könnyem kicsordul.

-Nincs semmi komoly baja, csak az ereje kicsit túl feszültek a pecsétek miatt, hamarosan felébred nyugalom.- hallottam az öreg doktor nő hangját. Lágy és puha, akár a takaró. Mindenki szereti az iskolában, még velem is kedves volt. Neki nincs personja de még is nem úgy tekint ránk mint egy fegyverre, hanem mint egy élő emberi lényre. Lassan kinyíltom a szem, ránézek a lábamra ahol egy dús vörös hajú lány szuszogott. Majd a másik oldalra, de túl közel volt az arca így hirtelen fel hörgök, majd ránézek, és egyből felismerem. A fekete bársonyos haját, és vörös szemét nem lehet elfelejteni, még akkor sem ha majdnem megöltem. Lassan felállt, utána akartam szólni, de a torkomon egy hang sem jött ki. Lábaimat leteszem a földre és utána nyúlok,döbbenten hátra néz, majd a számra amin azt tátogom”köszö...”

-Nem kell megköszönöd, csak Casandráért tettem. Mert ahogy látom rajta neki fontos vagy de te ezt észre se veszed.- vágja a képembe a szavait, majd hátát csak nézem, majd egy fehér ajtó eltakarja előlem. Igaza van.. Nem törődöm mások érzéseivel, Uman is segíteni akar, casandra is de én csak azzal törődöm hogy megkeresek egy lány, aki a húgom és már az se biztos hogy él. Halkan legörnyedek a földre,könnyeim útnak indulnak, emlékek hada hullik az agyamra.
-Cristal ne sírj, ne sírj, nem történt semmi majd veszünk egy új vázát. -nevetett anyám, közben lágyan a fejemet simogatta. Ránéztem, lágyan elmosolyodott, és hirtelen átöleltem.
Másik emlék:
-Cristal,Mary ne menjetek oda, elkapjátok apu betegségét.- nézett ránk szigorral az arcán édes anyánk de mi csak futottunk apánk ágyához, megnézni hogy van. Ő csak ránk mosolygott, majd takarójával lágyan betakart minket.
Majd később pár sötét, emlék is beugrott, szemem kicsapódott. És újra az ágyban voltam. Körbenéztem, és ott ült a széken, ott és meredten bámult engem. Olyannyira hogy arcom halványan elvöröslött.
-Ne nézz már mert idegesítő!- morogtam fordított, arccal de szememmel figyeltem végig. Nem szólt semmit, csak halkan felnevetett. Ránéztem majd egy párnát hozzá csaptam.

-Olyan viccesnek találod, hogy egy lányt álmában figyeled mint egy sas ? - kezemmel villámokat akartam lőni felé, de egy fájdalmas érzés keringett a testemben. Megint ez a fájdalom. Újra össze görnyedek és várom hogy elmúljon. A két kéz megfogja a fejem, majd érzem hogy valami lágy a fájdalom helyett hatalmába kerít. Érzem hogy a fájdalom elmúlik,és egyre álmosabb vagyok, de még pont látom hogy arca piros és kétségbe esett fejet vág, majd a sötétség, és az emlékek újra rabjukká fognak.

Chapter 2.

Ehhez kiegészítés : az iskolában 4 csoport van a tudományos, ahova a olyan person képességűek járnak akik találmányokat vagy kutatást segítő képességeik vannak. A fizikai vagyis a testi pl. lebegés,gyorsaság, átalakulás, mászás mindenen. És az telepatikus, vagyis amit az aggyal tudnak csinálni teleportálás, idő utazás,gondolat olvasás és emberi,állati freonok. Xddddd és a különlegesen veszélyesek csoportja ebben van Cristal akinek 2 perfonja van. Ő különleges.. v.v xdddd a sulikban általában 5 szint van, 1. társadalom alja, 2. jobb mint az 1.szintes de annyival nem. 3. ember számba veszik őket. 4. kis „királyok” 5. „istenség”

Zihálva ébredtem fel. Emlékszem épen a 2. personom használtam azon fiún mikor elsötétült minden. Próbáltam felállni, sikertelenül mert vissza estem kényelmetlen kicsi párnára. Nem értem miért történik ez velem, miért vagyok ilyen miért ölök embereket ? Rengeteg kérdés cikázott a fejemben de választ egyikre sem találok. Körbe néztem a szobában, de csak épphogy kitudtam venni a tárgyak alakját. Lassan lehunytam szemem.

-Cristal ébredj fel!!!!!! - 2 kezet éreztem a vállamon és egy női hangot ami egy régi ismerőséhez hasonlított. Kinyitottam a szeme egyből felismertem vörös fürtjeit, apró szeplőit és vidám kék csillogó szemeit. Elbambultam egy fél pillanatra, de fejét már vállamon éreztem.

-Casandra hiányoztál..- mormoltam halkan inkább magamnak mint neki. Eltolt, arcán még nagyobb lett a mosoly és beugrott hozzám az ágyba.

- Nekem is! Azt hittem soha többé nem látlak!- bújt hozzám. Igaz Casandra fiatalabb nálam 1.5 évvel. Imádtam hogy úgy tekint rám mintha a nővére lennék , nekem meg olyan mint egy másik húg. Mindig elmondja nekem bánatát, ismerem minden lépését.- Megint bajt keversz, de kérlek ne csináld nem akarlak elveszíteni megint !!!- ült fel szemei könnyekkel teltek meg. Fájt hogy megsiratom őt, őt aki nagyon fontos számomra felültem, gyengéden magamhoz húztam.

-Sajnálom, de nem tehetem..- suttogtam neki. Szinte kiugrott a kezeimből, könnyei gyorsabban folytak.Ránéztem bűnbánóan, de nem segített ordítani kezdett.

- Miért ?? Miért kell megkeresned?! Ha 12 évig semmi jellét nem mutatta az életnek akkor honnan veszed hogy él még ? Tudom hogy a húgod, de néz magadra te viseled a terheit is de te még így is meg akarod keresni ? Nekem már csak te vagy és apa ! Tudod milyen érzés volt mikor még 10 éves voltam és láttam ahogy elhurcolnak az emberek ? - dühöngött, felálltam magamhoz szorítottam. Erőteljesen próbált eltolni, de nem hagyom. A pólóm egyre jobban át ázott.

-Sajnálom, többé nem teszem. Ígérem!- fáj hogy hazudok neki de ha így megvigasztalóm akkor legyen. De nem értheti, meg kell találnom a húgom. Lassan lenyugodott, picit szipogott de mosolyogva mesélt nekem a barátairól és a szerelméről.

- És képzeld tegnap köszönt nekem! Olyan boldog voltam. De nem hiszem hogy kedvelne...- a mosolyból egy szomorú, bánatos fej lett.

- Ugyan ki ne szeretne egy ilyen vidám kedves, lányt aki még szép is ? Tuti befutó vagy nála biztos.

- Tényleg ???- csillogtak szemei vadul. Bólintottam neki egy aprót. Boldogan mesélte hogy már a lebegését maxra fejlesztette, hogy a fizikai képességek csoportjában van. És hogy a társadalmi ranglistán már a 3. csoportban van. Boldogan mesélte míg Narumi megnem jelent az ajtóban.

- Első napodon már nagy port kavartál az iskolában. A lány aki a halál közeli élményben részesítette az iskola hercegét, jelenlegi társát. De mielőtt aggódnál jól van, most ép alszik.-mosolygott gúnyosan. Megkértem Casandrat hogy menjen ki. Nagy nehezen, aggodalmas tekintetével kiment.

- Mi akarsz ?? Nem leszek a kutyád hogy a katonaságnak nyomozzak!

- Nem-e ? Hát nem akarod meg találni a drága húgodat ? Mert van pár információm.- Mi nem hittem a fülemnek, nem hiszem el, végig a kutyája voltam közbe megtudhattam volna információkat a húgomról. Az arcomba könnyek gyűltek. Közelített hozzám gúnyos mosolyával.

-Jaj ne sírj, ha továbbra is azt teszed amit mondok megkeresem neked, és ide hozom Marryt.- most lett elegem hogy meri kimondani a nevét, a mocskos szájából. Nem érdekel ha megölnek megölöm most itt nyomban!

Kezemmel villámokat lőttem felé, nem találom el, túl gyors . Hirtelen éreztem egy kezet a nyakamnál, majd egy fájdalmas ütközést köztem és a föld között. Hiába mocorogtam, nem tudtam megmozdulni, túl gyors túl erős. A könnyeim útnak indultak. Arca egyre közeledett az enyémhez, majd ajkait éreztem számon. Hiába próbáltam kiszabadulni, nyelve áttörte a szám. Könnyeim egyre jobban folytak. Érzetem ahogy keze lassan becsúszik a pólóm alám. Valami történt valami mert azt vettem észre mellettem fekszik véres fejjel. Egy kéz meg ragadott, és ráncigálni kezdett ki az épületből. Hátulról is felismertem Mr.Uman volt. Már nem is figyeltem, csak ajtó csapást hallottam és a motor felbőgését. Könnyeim folytak, és folytak, de egy meleg kezet éreztem a kezemen, majd egy apró puszit a homlokomon.

- Nem vagy az apám, de szeretlek mintha az apám lennél..

Chapter 1.

Na hello megint. itt az első rész ami szerény véleményem szerint ritka szar lett. Most csak egy kis rövid szónoklatom xddd

Követ valaki, nem látom elvakít a sötétség. Futok ahogy bírom de nem tudom legyőzni. Érzem ahogy egyre közelebb és közelebb kerül, és érzem ahogy a könnyek lefolynak az arcomon. Kiabáltam hogy segítsenek de csak egy hangos szél és a támadom hangját halom. egy dolgon jár az eszem kikel bírnom! Nem adhatom fel! megfordultam és kezemet legyintésre kaptam de már nem állt ott senki, majd hirtelen egy hideg kezet éreztem az arcomon. Hangosan felkiáltottam.

- Cristal! Nyugi itt vagyok nyugodj meg!- csenget fel Mr.Uman mély még is puha hangja. Ránéztem aggódó arcán láttam, a keze az arcomat fogta. Csak egy álom volt, csak egy álom hála istenek..

- Nem kell úgy tenned mintha fontos lennék. Te csak a nevelő apám vagy, én meg a fogadott lányod.- vágtam a fejéhez a dolgokat amik nem is igazak tudom hogy nem csak úgy gondol rám mint egy teherre. ő volt az egyetlen aki befogadott mikor a legnagyobb szükségem volt rá.

- Megint azt álmodtad ?- Ránéztem és csak egy apró bólintással jeleztem hogy igen. Aggódás terült szét megint az arcán. Anyám megint kezdi.. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, de még utánam kiáltott.- Ha innen is kicsapnak akkor..- 

-Nem nem hagyom hogy újra elismételd! Én is tudom!- kiabáltam rá és sietősen az iskola bejárata felé vettem az irányt. Vártak rám. 4 testőr, ez egy kicsit kevés. Hát akkor az utolsó iskola a 7-ből.

- Hm szóval itt a legendás, Cristal Uman. Gondoltam hogy hamarosan ide is eljössz de hogy 12 év alatt kivégezd a 6 legerősebb person akadémiát, felháborító. De ha itt megölsz valakit, vagy megszöksz egy apró suhintás és..- hallottam egy vén banya sipító hangját. Megfordultam a kezemet lendítettem mielőtt kimondhatta volna de az őrök kapcsoltak, sajnos  pont a füle mellet ment el a villám.

- Hopp, tudja nem bírom megfékezni magamat. Még egy pofázás és a következő jó helyre irányul!- 72 halott. Ennyivel csökkent a számunk miattam..

Sietős léptekkel haladtunk a termem felé. Hangos ajtó csapással nyílt ki az, majd egy kezet éreztem a hátamon aki belökőt. Nem hittem a szememnek a tanár nem volt más mint ő aki a képességemet használja a hadseregnek. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán majd intett felém. Lassú félénk lépésekkel lépkedtem felé. Miért van ő itt ? Miért? éreztem ahogy a keze a karomra tapad és maga mellé húz.

- Gyerekek bemutatnám az új osztály társatok. Cristal Umant. Át helyezték ide a csodálatos képességei miatt. Nos először is ki vállalja hogy a társa lesz ?- a teremben néma csend honolt. Úgy látszik tudják ki vagyok, de lehet hogy csak még új vagyok nekik nagyon. De mikor megkérdezte 5x re is, majd egy kéz emelkedett a magasba. Egy fekete haj, vörös szemek, helyes arc. Biztos hogy a suli sztárja. - Rendben Alex akkor ő lesz a társad de vigyázz.- hirtelen a csengő hangja szólalt meg ős ő kirobogott a teremből míg a többiek körül vettek. Neked milyen personod van ? melyik csoportban vagy ? szokásos kérdések. Meglendítettem a kezem és villámokat lőttem.

- Nem hiszem hogy közöm lenne hozzátok! Még egy kérdés és megölök mindenkit az osztályban.-hirtelen egy forró lángokat éreztem körülöttem.

- Újonc, mi csak kedvesek akarunk lenni de hogy még fenyegetsz is minket. szánalmas! Nem kérünk belőled akkor de itt ne játszd nekünk az eszed.- ránéztem, át léptem a lángokon. bele néztem a szemébe, hirtelen össze húzódott, ordított. a többiek köré menekültek én csak még jobban koncentráltam rá majd hirtelen egy sikításra lettem figyelmes. Ránéztem ki volt, egy aranyos kislány könnyekkel. Ő már rá jött kivagyok. a számat szólásra nyitottam volna de elkábultam, de még kitudtam venni az arcát. Ő volt az akiről beszéltem, aki a hadsereg kutyájává tett Narumi tanár úr...

Chapter 0.

Mint minden mesének, ennek is meg van  a története de nem tudom hogyan kezdjem. A történetemben képességekről, erős kitartásról és persze a -lányoknak- szerelem tűzéről  is olvashattok. Na akkor el is kezdeném.

"Régen mikor még a háborúk zaját alig hallottuk, mikor csend és béke honolt, a personok és az emberek egymás között éltek, tudtak egymásról.
 A 2. világháború alatt a personokat fegyvereknek használták tudásuk és képességeik miatt. Amerika és Japán együttes erővel kiirtotta a personok nagy részét, ám később rájött, hogy ez hasznára válna a háborúkban.Így jött létre a 7 iskola. A 7 iskolában a personok kitanulhatják a képességeik, a maximumra fejlesztve azokat. Csak egy kérdés akad a fejetekben, kik azok a personok? Mi egy fegyver vagyunk Amerikának akiknek különleges tudásuk, képességük jól jöhet a háborúban. Nem tekintenek minket embereknek csak egy fegyver vagyunk számukra amivel nyerhetnek. Pár százan rájöttek de mire megyünk ezzel ha a többi százezer person hűséges a kormányhoz? Semmire, de ha ez így megy tovább Korea és Amerika egy újabb véres csatát fog kezdeni a personokkal.."